Pénisznövelés, Pénisznagyobbítás

Az emberi test egy sajátos tulajdonsága, hogy állandó és egyenletes inger hatására képes új sejtek képzésére.

Funkció

A sejtképződés fokozása a bőr nyújtásával

A sejtképződés fokozása a bőr nyújtásával

Az emberi test egy sajátos tulajdonsága, hogy állandó és egyenletes inger hatására képes új sejtek képzésére.

Ezt a mechanizmust először a primitív népek fedezték fel, akik kultikus célokra használták, így például az ajkak, az orrcimpa vagy a pénisz hosszabbítására, ill. nagyobbítására.

A sejtképződés fokozása a bőr nyújtásával

A modern orvostudomány már számos területen alkalmazza ezt az eljárást. A bőrszövet mesterséges nyújtásával képes balesetek, égési sérülések utáni bőrtranszplantációk elvégzésére. Egy másik példa a ún. szövettágító(expander), amelyet a mell amputációja után a helyreállító műtétek során alkalmaznak. Az ideiglenesen behelyezett expander tágítja és formálja a bőr szöveteit. Az így keletkező "tok"-ba kerül később az implantátum. A PHALLOSAN forte gyakorlatban bizonyított hatékonysága 2004-ben tudományos igazolást is nyert. A PHALLOSAN forte a világ legjelentősebb urológusoknak szóló szaklapjában, a "Sexual Medicine"-ben 2005-ben mint hímvessző növelő eljárás szerepelt, 2009-ben pedig ugyanez a lap a pénisz görbület korrekció kapcsán említette meg. Kérésére szívesen elküldjük orvosának az eredeti cikkeket.

A PHALLOSAN forte a speciális Soft-Power eljárás alapján működik

Az újonnan kifejlesztett védősapkának köszönhetően a PHALLOSAN forte használata teljesen biztonságos. Az ultrasoft-szilikonból készült védősapka befedi a makk és a fityma területét. Burokként véd túl erős vákuum esetén is.
A külön a PHALLOSAN forte pénisznövelőhöz kifejlesztett szilikon sapka speciális kialakításának köszönhetően a makk területén a kivörösödés, duzzanatok vagy kiütések megjelenése szinte teljesen kizárható.

Mivel a PHALLOSAN forte védősapka egy enyhe nyomást fejt ki a szövet felületére - hasonló módon, mint például egy gumiharisnya (kompressziós harisnya)vagy mint a jet-piloták nyomás ellen védő öltözete- az erősebb fokozatú nyújtó hatás sem okoz problémát: így még gyorsabb eredmény érhető el.

A PHALLOSAN forte pénisz növelővel így minden mellékhatás nélkül érheti el a kívánt eredményt, miközben semmilyen kellemetlenséggel nem kell számolnia, sőt, mozgásszabadsága is megmarad.

PHALLOSAN forte - Egy kényelmes, biztonságos és főleg hatásos módszer!